Hermione titka

D raco! Draco! Figyelsz te rám? - hangzott fel Pansy Parkinson számonkérő hangja.
A kis csapat a Mardekár asztalnál ült és a Halloween napi reggelit ették.
- Persze. Persze! - válaszolta Draco egykedvűen.
Hallotta, mit mond a lány, de nem nagyon figyelt rá oda. Semmi kedve nem volt itt lenni, sokkal szívesebben ücsörgött volna a háza klubhelységében, egyedül.
Draco Malfoy 17 éves, jóképű, mardekáros prefektus volt. Hosszú, tejfölszőke haja nyitva lógott a vállára. Arca szinte a pontos mása volt az apjáénak. Ugyanaz a szürke szem, ugyanaz a sápadt, határozott vonalú, ám mégis szép arc. A Mardekár ház összes lány tagja elepedt érte, még a Hollóhátból és a Hugrabugból is érdeklődtek iránta néhányan. Ő azonban oda sem figyelt rájuk, egyik sem érdekelte őt komolyabban. Egy-két éjszaka erejéig kitüntette őket a figyelmével, de ez volt minden. Nem tudott senkit igazán szeretni. Soha senkit nem szeretett még saját magán kívül. Még az apját sem, aki mindennek az oka volt, mert érzéketlenné nevelte őt. Már két teljes éve volt tagja a Sötét Nagyúr seregének, ám még soha nem harcolt nyíltan. Eddigi fő feladata a hírszerzés, kémkedés volt az iskolában. Azért, mert itt tanult, tökéletesen megfelelt a feladatra. Most már azonban kezdett lassan elege lenni a színlelésből. Néha, amikor találkozott a sárvérűekkel, megszólalt benne is a halálfaló és minden vágya volt pontot tenni az életük végére. Szerencsére, eddig mindig sikerült türtőztetnie magát...
Aznap is nagy erőre volt szüksége, hogy ne álljon fel és átkozza meg Dumbledore-t, amikor az megint előjött az üres szónoklataival. Amikor kiadta a parancsot az asztalbontásra, Draco és csapata is felállt az asztaltól.
Az ajtóban azonban számukra nem kívánatos emberekkel futottak össze: Potter és a kis csapata volt az. Draco úgy érezte, most levezetheti kicsit a feszültségét rajtuk, ezért fennhangon odaszólt Craknak:
- Na, nézd csak Crak! Kik vannak itt! Talán csak nem Szent Potter a barátnőjével, meg a Weasley felé talpnyaló famíliával! A kviddicskupa győztesnek nem jár különb díszkíséret?

Jó hangosan beszélt, hogy biztosan meghallják, amit mond. Még arra sem ügyelt, hogy nehogy tanár legyen a közelben. Szerencséje volt, mert minden professzor még a tanári asztalnál ült.
Harryék megfordultak. Draco látta a szemében az ingerültséget, ám ez még nem volt elég, tovább ütötte a vasat:
- Azt hittem, legalább az ízlésed fejlődött valamit, amióta a Roxfortba jársz, Potter! Hány csaj járna veled, neked mégis ez a kis Weasley kell! Undorító! Vagy talán senki más nem hajlandó elviselni? Ó, te szegény! Na és te, Weasley! Neked is csak az a földigfogú sárvérű jutott, aki mindenből első. Ja, persze! Biztosan ő csinálja a leckéidet, ezért nem buktál meg eddig! Na és...
- Fogd be a szád, Malfoy!!! - parancsolta Harry nyomatékosan.
- Én nem Ronald Weasley vagyok, Potter, akinek csak úgy parancsolgathatsz!
- Nekem sem ő parancsol! - csattant fel Ron. - Mi barátok vagyunk! Aki a testőreinek parancsolgat, az te vagy, Malfoy!
- Igazán??? Na várj csak...
- Hagyjátok abba! - szólt közbe Hermione. Látszott rajta, hogy ő is nagyon ideges. - Ne a nagyterem ajtajában párbajozzatok! Miért nem intézitek el máshol!
- Igaza van! - mondta Harry Potter, és ellenfele felé fordult. - Ma éjjel!
- Éjfélkor, az átváltoztatás teremben! Csak te meg én!
- Találkozunk! - mondta Potter, és a Weasley lánnyal az oldalán kiment a teremből.
Ron Weasley is utána ment, ahogy egy hű csatlóshoz illik. Csak a Granger lány marad ott.
- Na, mi van? Csak nem akarsz megátkozni? - gúnyolódott Draco, de maga sem gondolta komolyan.
Ha kedvesnek nem is, de becsületesnek ismerte a lányt. Az nem válaszolt a a sértegetésre, csak egyenesen a fiú szemébe nézett. Draco nem tudta ezt mire vélni. Hermione tekintete most mintha más lett volna, mint korábban, és ez Dracot nagyon zavarta. Egy pillanatig egymás szemébe néztek, majd a lány sarkon fordult és elsietett barátai után.
A mardekáros csapat csevegve ment a klubhelységébe és ott töltötte az egész napot. Draco azonban nem tudta kiverni a fejéből a lány különös pillantását. Alig vett részt a társalgában, mert végig ezen törte a fejét. Végül arra jutott, hogy talán megpróbálta szemmel verni őt, de nem sikerült neki. Hét éve ismerte, de mindvégig ellenszenvvel viselt iránta, nem annyira azért, mert sárvérű, hanem azért mert Harry Potter barátja. Megrázta a fejét, ez lehetetlen...
A mardekárosok a vacsorára is együtt mentek, jóllehet, igencsak korán. Még alig egy-két diák lézengett a teremben. Leültek az asztalukhoz, és beszélgetéssel múlatták az időt. Draco kedvenc témájáról volt szó: az átkokról.

Nézd csak, Draco! Ki van itt! Méghozzá egyedül! - sivította Pansy Parkinson.
Draco az ajtó felé nézett. Hermione állt a küszöbön és látszólag keresett valakit. Amikor megpillantotta az asztalnál ülő társaságot, azok legnagyobb meglepetésére, feléjük vette az irányt.
- Malfoy!
- Nahát... Csak nem így, egyedül...
- Szeretnénk változtatni a helyen és az időn...
- Hallgatlak!
- Ne az átváltoztatástanban legyen!
- És szabad kérdeznem, hogy miért ne?
- Ha nem jól céloz valamelyiktek, akkor holnap McGalagony nagyon ki lesz akadva.
Draco belátta, hogy igaza van.
- Oké. Akkor hol és mikor?
- Az éjfél korán van. Egykor a második emeleti lányvécében. Tudod, Pansy, Hisztis Myrtle mosdója...
- Tudom. - felelte lenézően a lány.
- Rendben. Üzenem Potternek, hogy ott leszek.
A lány sarkon fordult és köszönés nélkül kiment a teremből. Draco nagyon furcsállta a dolgot. Vajon miért nem Potter jött ide? Nem sokkal később a négy "jóbarát" belépett a terembe. Semmi jelét nem adták annak, hogy valami említésre méltó dolog történt volna.
A vacsora és Dumbledore szokásos üres beszéde után kiadták a parancsot a lefekvésre. Dracoék a klubhelységbe mentek és izgatottan várták már az egy órát.
Nem is sejtették, hogy Harry Potter eközben már éjfél óta az átváltoztatástan teremben vár ellenfelére... Fél egy tájban megunta és visszament a Griffendél toronyba.
- Nem jött el? - kérdezte Ron izgatottan.
- Nem, gyáva kis nyuszi. Gyertek, feküdjünk le! - indítványozta a holtfáradt Harry.
A fiúk balra, a lányok jobbra indultak.
Draco nagyon várta már, hogy összecsaphasson Harry Potterrel. Tudta, hogy apja ezt nem helyeselné, de nem érdekelte. Elképzelte, mit szólna a Sötét Nagyúr, ha megtudná, hogy esküdt ellensége halott. Fél egykor kilépett a klubhelységből és elindult a mosdó felé.
Amikor belépett a helységbe, Potter még nem volt ott. Myrtle azonnal kiabálni kezdett, hogy takarodjon ki onnan, de egy jól irányzott feketemágiás dermesztőátokkal belé fojtotta a szót. Türelmetlenül járkálni kezdett, de azonnal abba hagyta, amikor hangokat hallott a folyosóról. Sietős léptek hallatszottak. Draco elbújt, hogy az első átkát hirtelen szórhassa ellenségére, de hiába meresztette a szemét, a kitáruló ajtón kívül semmit nem látott. A lábdobogások azonban hangosabbak voltak. Biztosan a láthatatlanná tévő köpenyében van, gondolta és igyekezett kitalálni, hol lehet. Ekkor azonban a köpenyben kuksoló alak megszólalt:
- Kérlek, tedd el a pálcádat! Csak beszélni szeretnék veled, Draco...
A jövevény levette a köpenyt és egyenesen Draco szemébe nézett: Hermione Granger volt az.
- Mit keresel te itt? - kérdezte gyanakodva a fiú. Csapdára tippelt. - Hol van Potter?
- Fél egyig várt rád az átváltoztatástan teremben. A változtatást én találtam ki...
- Miért?
- Beszélni akartam veled... Miért ellenségeskedsz annyit? Mi bajod velünk?
Draco nem kezdte el mondani, hogy neki ez úgymond "kötelessége", mert nem ezért csinálta. Gyűlölte Pottert, mindig és minden körülmények között.
- Gyűlölöm Pottert, ezt te is jól tudod. Amióta ismerem, ez így van. Mit érdekel ez most?
- Harryt utálod, de engem miért?
Draco nagyon elcsodálkozott. Ez nem az a lány volt, akit hét éve utált és állandóan piszkált. Valahogy megváltozott.
- Te is hozzájuk tartozol, nem? - kérdezte bizonytalanul, miközben közelebb lépett hozzá. - Mindig velük vagy, és...
Hermione tett néhány lépést a fiú felé, majd ismét megszólalt:
- De most nincsenek itt... és én szeretnék beszélni veled... - még közelebb ment hozzá, szemét lesütve.
Draco nem győzött ámulni. Most, hogy jobban megnézte, a lány határozottan szép volt. Gesztenyebarna haja fényes zuhatagban omlott a vállára. Már egészen közel volt a fiúhoz. Amikor felemelte a fejét, Draco meglátta zöld szemeit, melyek most oly furcsán csillogtak. Ezen kívül már nem illett rá a kapafogú jelző. Fogai olyanok voltak, mint egy igazgyöngysor. Az orra szép metszésű és egyenes. Na és a szája...

Draconak hirtelen minden vágya volt, hogy megcsókolja. Tudta, hogy ostobaságot csinál, és hogy a lány ezért most biztosan meg fogja átkozni őt, de nem érdekelte.
Finoman megfogta a Hermione állát, és feljebb emelte. Egyre közelebb kerültek egymáshoz, mígnem szájuk összeért, és forró csókban egyesült. A lány puha ajka teljesen elvarázsolta Dracot. Legnagyobb csodálkozására Hermione nem ellenkezett. Finom átkarolta a derekát, és érezte, hogy a lány megremeg a karjai között.
Ezért volt hát az a furcsa tekintet. Nem gyűlölködő vagy értetlen, hanem szerelmes pillantás volt.
Draco finom csókokat lehelt Hermione nyakára. Élvezte a lány puha bőrét, és boldogan szívta magába finom illatát.
Végigsimította a lány haját, majd a már jól begyakorolt mozdulattal elkezdte kigombolni annak talárját...

- Senki nem tudhatja meg... - suttogta Hermione és megcsókolta. - Soha... senki...
Draco boldog volt, boldogabb, mint eddig valaha. Most nem egy éjszaka használt tárgyként kezelte a maga mellett fekvő lányt, hanem igazi nőként. Nem tudta, mit is érez pontosan. Az érzés mély volt és tiszta. Igen, talán ez a szerelem...
Draco másnap boldogan ébredt, ám a saját ágyában és egyedül. Nem tudta, mi történhetett? Hogy került ide? Biztosan elfelejtettem, hogy kerültem ágyba, gondolta és lement reggelizni.

A Griffendélesek asztalánál már ott ültek ellenségei és Hermione is. A lány teljesen átlagosan viselkedett. Több puszit is adott Ronnak, és egyszer meg is csókolta.
Talán csak álmodtam volna az egészet? Kérdezte magától Draco. Elvégre nem tudom, hogy kerültem ágyba. Keserű érzés kerítette hatalmába, olyasmi, amit még soha nem érzett. Biztosan elaludtam a párbaj előtt... De ha csak álmodtam, akkor mit jelentsen a hosszú, gesztenyebarna hajszál a jelvényembe akadva…